|
Témaindító hozzászólás
|
2010.05.26. 13:39 - |
Kezdjük is el a játékot! :) |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Enna füle megbillen az apró neszre, s mikor a háta mögül buzogány súlyt a koponyája felé, a legkisebb ijedelem nélkül, rutinosan bukik előre, hangtalan szaltót vet, s imígyen lábaival fürgén kirúgva hátrafelé állcsúcson találja támadóját. Ahogy az illető fájdalmában elnyüszíti magát, ő már penderül is a baljára, hogy könyökhajlatába szorítva az útonálló torkát nekiszegezhesse egyik hegyes kését és a mondandóját:
- Szóval te követsz engem egész álló nap, te kutyafattya. Hát dícséretes, mondhatom, hogy nincs jobb dolgod az életeddel. Na idefigyelj, piszokmókus, van kajád?? Ajánlom, hogy szolgálj valamivel, különben nem leszünk jóban.
Az útonálló - mert hát mezei zseb- és torokmetszővel van dolguk -, könnyeivel küszködve, keresztbe álló szemekkel vinnyogja:
- Ne bánts, jóságos úrhölgy, hat gyerek atyja vagyok, a családom éhezik, rá voltam kényszerülve, csupán a pénzedre vagy az életedre fájt a fogam...
Enna türelmnetlen ásítást mímel, s ránt egy tisztességeset a szorításán, amitől a rabló épphogy ki nem nyekken.
- Nem érdekelnek a jól begyakorolt kifogások. - ripakodik a tolvajra. - Adj valami tisztességes vacsorára valót, vagy kitekerem a nyakadat. Nincs jó hangulatom, s ez az átkozott vidék a példátlan vendégszeretetével nem szolgál rá, hogy kegyelmet gyakoroljak az útjain.
- T... találsz egy sózott csirkét a tarisznyámban... - vall alig hallhatóan a szürke képű útonálló. - Azt neked adom, csak kegyelmezz...
Enna elbiggyeszti ajkát, kivillannak apró hegyes fogai.
- Kegyelmezzek? Védtelen hajadon létemre hátbatámadtál nyílt ösvényen fényes alkonyat. Szép dolog, mondhatom, hogy még te könyörögsz az én kegyelmemért. Ám legyen, a sózott csirkéért és a buzogányért cserébe futni hagylak. Persze némi aprótól is megfosztalak, mert pénz híján vagyok. - földre penderíti szédülésben levő ellenfelét, ráhuppan a mellkasára, s alaposan átkutatja zsebeit, mindvégig torkának feszítve késpengéjét.
Mikor percekkel később tovább indul, menet közben majszolva egy csirkecombot, árokszélen kuporgó, sírdogáló alakot hagy maga mögött, semmi mást.
|
Ariellának nagyon nem tetszik, hogy az elf kitér vagy nem válaszol a feltett kérdéseire. Magában fortyog.
- Még, hogy nincs sok barátkozós blood elf! Hmpf... Ezt a népem nevében - kikérem magunknak! - de mégis elgondolkodik Lauron szavain. "Igaz, hogy egymással nagyon jóban vagyunk... de másoktól mindig is tartózkodóak, óvatosak voltunk... Ha jobban belegondolok, eddig nem nagyon beszélgethettem a blood elfeken kívül másmilyen elfekkel." - ez elszomorítja a lányt. - Igazából... a népem elég zárkózott, tartanak az idegenektől. De én másmilyen vagyok! Szabad szellem! Felfedező lélek! Különleges. Emiatt kissé talán kitaszított csodabogár voltam. - étkét bogarássza kedvetlenül, amit magával hozott asztalától, de nem igazán éhes. - Hová mész? Hogy-hogy MÁR nincs itt keresnivalód? - kérdi szemöldökét felhúzva a vörös hajú elf, a már szót különösen kiemeli.
Aeriel próbál megmozdulni az ágyban. Le akar menni Lauront megkeresni. Fél, hogy amiért Adarion kizavarta a szobából, most őt is utálja. Küszködik, erőlködik, a sírás határán áll, mégsem képes még felülni sem. Lihegve rogy vissza az ágyra. Zokogni kezd. Még hangja sincs olyan erős, hogy kikiabáljon segítségért. Bárcsak valaki megszánná, s feljönne hozzá... Amint így várakozik, elnyomja a sok sírás, a gyógyulás fáradtsága.
 
|
Lauron elgondolkodik a vörös hajú szavain, neki különleges képességei? Erre már a lány felé fordul és hallgatja, hátha mond még valami használhatót.
- Hogy ne tudnék róla, hogy dark vagyok! - háborodik fel Lauron, már szinte sértésnek veszi, mintha teljesen hülyének néznék. - Hát én nem sok bartátkozós blood elfet láttam, de ahogy gondolod. Dolgozni én is szeretnék, bár nem akarok leragadni egy munkánál. Ha gondolod gyere velem... Nekem már úgy sincs itt keresnivalóm....
|
Ariella furcsállja ezt az "elkapott valami betegség" dumát. Ő nem így véli. Szerinte valami más történt. Valami egészen más. És a vörös hajú elf sejti a titkát. A szülei elég sok történetet meséltek el neki a dark elfekről. Különleges képességeik vannak, a mágia terén nagyon ügyesek, a vérükben van. S az elf lány látja, hogy Lauron eléggé darkos kinézetű, jobban kiütött rajta a dark elf faj jellemvonása, mint a half elfeké. De vajon ő is tudja ezt?
- Öhm... hol is kezdjem? Tudsz róla, hogy te félig dark elf vagy? A bőröd, főként. Na, meg a varázserőd. Fekete mágiát használhattál, de mivel nem is sejted, hogy neked ez az erőd van, így legyengítette a testedet. Mivel nem használod, bármikor előtör belőled, legyengülsz tőle. - magyarázza Ariella. - Kikérem magamnak! Én nem menekülök! És nem is üldöznek! Hmpf... - kapja fel a vizet a vörös hajú. - Én csupán világot szeretnék látni. A szüleim annyi mindent meséltek erről a helyről. Szeretnék megállapodni, dolgozni és barátokat szerezni... - a földet nézi, nem néz az elfre. - Feltételezem, nem ismered valamelyik szülődet...?
|
Lauront tán zavarja kissé a kíváncsi elf, de mivel mégis csak ő segített rajta, választ ad kérdésére.
- Nem tudom, lehet elkapott valami betegség tán, egyik pillanatban semmi bajom, utána meg elgyengültem. - panaszolja az elfnek az esetet, majd ismét magába fordul és nézi az asztalt maga előtt. - Te miért jöttél ide? Elüldöztek? Vagy mi elől menekülsz? - kérdi Lauron az elftől, bár a választ már nem is várja.
|
Enna folytatja útját, a csámpázó szürke macskával a lába körül, s közben folyamatosan küzd a tétova érzéssel, hogy nincs egyedül - eltekintva a cirmostól valaki más is követi. Hogy elüsse az időt, előszedi a banya kunyhójából lopott könyvet, és fenhanngon olvasni kezdi. A regény eltereli sötét gondolatait az erdőtől, s egy másik, különleges világba vezeti őket, ahol a legszokatlanabb dolgok történnek.
De azért figyelmének egy része továbbra is a környezetére összpontosít, s egyre határozottabbá válik meggyőződése, hogy lépteket hall a háta mögül.
|
Ariella helyet foglal a Lauron melletti széken, majd rendel magának egy forró teát. Beron nemsokára ki is hozza, addig csendben vár a vörös hajú, s közben az elfet fürkészi.
- Khm... már jobban vagy? - kérdi belekortyolva a teába. - Itt talált rád a fogadós, én pedig segítettem neki felcipelni a szobádba. Mi lelt? Úgy tűnt, mintha részeg lettél volna és emiatt dőltél volna ki. De aztán túl hamar felébredtél... Ennyi idő alatt nem lehet kijózanodni. Talán kimerült voltál? Vagy beteg vagy? - kíváncsiskodik az elf. Tudja, hogy nem illik és nem is szabadna ilyesmiket kérdeznie, de nem érdekli. Túlon-túl is kíváncsi az elf férfi "életére". Valahogy úgy tűnik Ariellának, mintha a férfi szívét bánat nyomná. - Esetleg harcban merültél ki? - furcsán villogtatja szemeit Lauronra.
|
Lauron gondolatait egy pillanat alatt elűzi egy fiatal elf hangja.
- Persze, ülj csak le, Lauron vagyok. - mondja megilletődve. A lány felé fordul és néz maga elé. Nem igazán beszédes, így hát várja az ismeretlent kérdezni. Gondolatait elmossa az új arc látványa, még sosem szólította meg blood elf. Nem túl sok tiszta vérű elf nézi őt jó szemmel, ezért is jött egy half elf területre. Épp ezért nem is nagyon érti, hogy mit keres itt egy blood elf, akik erre igen csak kényesek. Már-már arra is gondol, hogy kitagadott, vagy bűnözött és menekül valami elől. De csak gyanútlanul várja a gyanús elf szándékát.
|
Miután Aeriel egyedül marad, több ideje marad gondolkodni. A történteken. A kardszúráson, az álmán, a valóságon. Fáj a combja, s ha mozdulni próbál, csak még jobban belenyilal egy szúró, égető érzés. Felszisszen, mikor megpróbál felülni.
- Fene... - majd visszafekszik. Lauron kiment, vagyis Adarion kiküldte, még ő sincs itt neki, hogy megvigasztalja. Látta egyáltalán orvos? Nem tud semmit. A "herceget" pedig ő küldte el önző viselkedése miatt, még tőle sem tud kérdezősködni. Bár sokáig tartana, mire mindent kinyögne, mivel még mindig nehezére esik beszélni.
Adarion a fogadósnál ül le, rögtön a pultnál, hogy egyből kiszolgálják. Rendel magának egy egész üveg whiskyt meg egy poharat, majd vedelni kezd. Szó szerint. Aeriel annyira mély benyomást tesz rá, hogy most elgondolkodva önmarcangolásba kezd. Egyik poharat a másik után hajtja fel, majd nem kis meglepetésre, a 10. körül furcsán kezd szédelegni a széken, s látszólag elégedett vigyor ül ki arcára.
Ariella nézi az elf férfiakat a fogadóban. "Az egyik részeges..." - állapítja meg Adarionra nézve. "A másik... ő az, akit felcipeltünk az emeletre? Máris magához tért?" - néz Lauronra, majd úgy dönt, odamegy hozzá. Ő is egyedül van, s az elf férfi is.
- Szia. Leülhetek? Ariella vagyok. - majd várakozón tekint le a férfire.
 
|
Lauron úgy érzi, szétmegy a feje, mikor fölkel. De már jobban van, csak a feje fáj. Nem érti, mi történt, ilyen még sosem volt vele. Igen csak szomjas, lemegy hát a lépcsőn, ki a fogadóból. Odasiet a fogadó előtti kúthoz, ahonnan friss vizet mer magának. Iszik belőle, majd magára önti a maradékot, hátha múlik tőle az az iszonyatos fejfájás. Megrázza a fejét és úgy érzi, hogy most már jobb. Miután kellően fölfrissült, felmegy a fogadóba és megkeresi a holmijait. Nem tudja, mit kezdjen ezek után. Úgy érzi, nem való ide, hogy itt csak bajt okoz, s nincs rá szükség. Lekönyököl hát az egyik asztalra és tanakodik, mi legyen vele..
|
Aeriel abbahagyja a sírást, mikor Lauron kimegy. Adarion pedig kapva kap az alkalmon, s megpróbálja magához édesgetni a leányzót. Kedves szavakkal, bókokkal, s a végén egy őszintének tűnő bocsánatkéréssel.
- Szánom-bánom, ami történt, kedvesem. Én... velem még sosem fordult elő hasonló... Nem akartalak bántani, drágaságom. - a szürkés barna hajú végignéz hódolóján, s majdnem gyilkosán. Kisebb fajta megvetés ül szemeiben. Még sosem érzett ilyesmit. Ilyen erőteljes haragot, mint most. Nem csak azért dühös a férfire, mert megszúrta a combját. Hanem amiért azt hiszi, minden és mindenki az övé lehet, akit csak akar. Ő márpedig soha nem lesz az övé! Csak most nem tudja megmondani neki. Nehezére esik minden egyes szó, de ki kell mondania őket.
- Menj... innen... - nyögi pihegve. Alig bírja mozgatni a száját, a hangja is halk, erőltetett, mégis hangos tőrként szúródik Adarion szívébe. Tudja, nem lesz könnyű, hogy a lány bocsánatát elnyerje.
- Megértem... Én már itt sem vagyok. - feláll, de az ajtóból még visszanéz. - Pihenj sokat. Remélem, egyszer megbocsátasz nekem. - azzal becsukja maga mögött az ajtót.
Ariella ebédjét meghozza a kövérkés fogadós, majd mosolyogva indul Lauronhoz, hogy megkérdezze, van-e valami baja. A vörös hajú felfigyel a szólongatásra. Észreveszi, amint a szürke hajú férfi az asztalon fekszik eszméletlenül, a fogadós pedig megpróbál életet verni bele. Feláll, félbehagyva étkezését, s az öreg elf segítségére siet.
- Fogja meg a lábát! Vigyük fel a szobájába! Feltételezem, itt lakik Önöknél!? - a fogadós bólint, majd megfogja Lauron lábait. A vörös hajú szépség pedig a kezeit szorítva indul háttal felfelé a lépcsőn. - Melyik a szobája? - a fogadós útbaigazítja a lányt, aki ügyesen egy kézzel megtartja az ájult elfet, másik kezével kinyitja az ajtót. Becipelik a férfit a szobájába, s az ágyra teszik. A vörös hajú betakargatja, majd távoznak. Ariella lent elfogyasztja étkét, s közben azon tűnődik, ki lehet ez a férfi? S miért ájult el?
|
Lauron kissé kómás állapotban van, mikor Adarion kizavarja. A végén már ő is úgy érzi, ő a hibás, főleg mikor még Aeriel is miatta kezd sírni. Szomorúan föltápászkodik valahogy, s miután elpakol, kiszédeleg az ajtón. Lebotorkál az ebédlőbe és leül egy asztalhoz. A feje majd szétmegy, a tárgyak mind homályosan köröznek körülötte. Néha le-ledől az asztalra, ilyesmi még sosem volt vele, nem is érti az egészet. Köröz párat a fejével, majd egy nagy koppanással az asztalra csapódik a feje.
|
Ariella a hajón egy teljes napig tartózkodik, mire végre kikötnek. Közben egyet alszik is a neki szánt kabinban. Az út alatt ebédet, vacsorát is kapnak, ami nem túl ízletes, de mivel a vörös hajú nem akar éhen maradni, kénytelen elfogyasztani az étkeket. Nézelődik a fedélzeten, sétálgat, az óceán szépségeit nézegeti. Naplementében és napfelkeltében gyönyörű a víz.
Kiköt a hajó, úgy dél körül, Ariella alig várja, hogy betérjen egy fogadóba, s ehessen rendes, finom ételt. Körbekérdez néhány elfet, hova érdemes Mearisban menni. Útbaigazítást kap egy nagyon kedves, idős, őslakos elf asszonytól, s végül betér egy kissé szerény fogadóba. A pulthoz sétál, s leül egy székre. Vár. Az öregecske fogadós a konyhából jön ki, s ráköszön az új vendégre.
- Jó napot, kisasszony. Új errefelé, nem igaz? Még nem láttam itt. - kedvesen cseveg a lánnyal Beron. - Mit adhatok?
- Valami ebédet. Mindegy, mit. És mellé gyümölcsök facsart levét. - kéri az elf lány, közben körbesandít. Elég szegényes fogadó, annyi szent.
- Máris hozom. - azzal visszasiet a konyhába az öreg elf. Ariella a többi vendéget nézi, majd eltűnődik. "Mit fogok én itt dolgozni?"
|
Enna megéhezik a nagy világjárásban, s déltájt letér az ösvényről, hogy egy útszéli elvadult gyümölcsösben szemezgessen némi apró, fanyar erdei vackorból. A szürke cirmos bogarakra vadászik körülötte, hangtalan, hosszú ugrásokkal szántva a levegőt. Enna teleszedi a köpenye zsebét vackorral, majd leül egy fa tövébe, ahol a magas gyökerek eltakarják, s a szerény ebédhez fog.
Ahogy az ízetlen gyümölcsökön rágódik, az a furcsa érzése támad, mintha valaki figyelné. Nem hall, nem észlel semmi gyanúsat, de azért jobb kezét apró tőre markolatára helyezi, s fokozottan hegyezi a fülét.
|
Adarion meglepődik, mikor az elf rákiált, s még meg is rázza valamiféle áramütés. "Ez meg mi volt? Kisebb áramütés? Ő csinálta? Ha ő volt az, nem tudja, mire is képes. Látszik rajta, hogy ő is meglepődött tettén." - így tűnődik magában.
Aeriel olyan gyenge még, s annyira meglepi a két férfi "harca" őérte, hogy teljesen lebénul. Nem bír még megszólalni sem, csak vár. Sokat kell pihennie, úgy érzi. Még nagyon fáradt, kissé szédeleg, s rettentő gyengének érzi magát.
- Nos, én... nem tudom, mit mondjak. Majd Aeriel megmondja, mit akar. Vagyis KIT akar. - fordul a lány felé, s rákérdez. - Aeriel, drága. - de végül nem meri megkérdezni. Úgy érzi, a lelke mélyén tudja is, a lány nem őt választaná. Túl sok szál fűzi ehhez a másik elfhez. Ő pedig még csak most lépett be a képbe. S ráadásul majdnem meg is ölte, - habár nem készakarva - tehát nincs túl sok esélye. - Kérsz valamit enni, inni? Hozok neked! Maradj itt! - azzal a férfi kisiet a szobából. "Mintha fel tudnék kelni..." - jegyzi meg magában az elf lány.
Lauron és Aeriel kettesben maradnak. Az elf lány a férfi felé fordítja fejét, ránéz kékesszürke szemeivel, amikben bánat csücsül. Az álma jut eszébe. Könnyek szöknek szemébe, s halkan pityeregni kezd.
Mikor Adarion visszatér, csak azt látja, hogy Aeriel sír, Lauron pedig a széken ül és mintha kissé szédelegne. Leteszi a tálcát - rajta egy pohár gőzölgő teával, s zöldséges tállal - az ágy melletti kis szekrényre.
- Ezt Beron küldi, gyógyfüvek és zöldségek keveréke, a tea pedig erősítő. - a lány egyre jobban sírdogál. - Mit tettél vele? Miattad sír! Eddig semmi baja nem volt! - kiált rá mérgesen Lauronra. - Nem is érdemled meg őt! Nem érdemled meg a könnyeit! Arra sem vagy méltó, hogy vele legyél! Menj innen! - küldi ki a szobából az elfet, szemei szikrákat szórnak. Bár tudja, hogy ő sem egy angyal, legalább nem bántja Aerielt, nem siratná meg soha. De látszik, hogy Lauron miatt már sokat szenvedett. S még fog is.
|
Lauron éberen őrködik Aeriel mellett, szomorkásan nézi a lányt. Azon gondolkodik, miért pont ő sérült meg, ő nem akarta ezt az egészet. Szörnyülködik magában ilyesmiken, de gondolatait Adarion zavarja meg, mikor betoppan a szobába. S mikor Aeriel kezét megfogja, görcsbe rándul a keze, hát még mikor megcsókolja, szinte hallani lehet Lauron fogainak csikorgását. Nem tesz semmit, mivel ebből származott a baj, azonban nem bírja tovább. Fölpattan, s ráordít Adarionra.
- Nincs szüksége lélegeztetésre! Hadd kapjon levegőt szegény lány! - közben kardját markolgatja. Látszik rajta, hogy nagyon féltékeny, egyre sűrűbben veszi a levegőt. Dühe egyre erősödik, mire egyszer csak apró áramütés csapja meg Adariont. Még Lauron is megrémül, ezt meg hogy csinálta? Mire észreveszi, hogy dühe lecsillapodott, szívében még benne van a fájdalom, de a testéből eltűnt. Majd szédelgős állapotba kerül, fogja magát és leül a székre.
|
Miután Adarion kimegy a szobából, lemegy a földszintre reggelizni, s közben beszél Aeriel munkaadójával is. Leül a pulthoz, s várja, hogy odajöjjön hozzá az őszhajú, pocakos, kötényt viselő half elf, aki épp kiszolgálja vendégeit.
- Mit adhatok? - lép oda hozzá, s kérdi Beron.
- Ön a fogadó tulajdonosa? - kérdi felvont szemöldökkel az ifjú.
- Igen.
- Aeriel, az a csinos teremtés, aki itt dolgozik... izé... tegnap... baleset érte. Megsebezték. - nem meri bevallani az igazságot. Hogy ő sebesítette meg. - Most súlyos az állapota, a szobájában van. Csak tudatni akartam, hogy ne keressék, nem fog lejönni dolgozni. Azt sem tudni, megéri-e a holnapot... - szomorkásan lehajtja a fejét.
- Te jó ég! - döbben meg az öregecske elf. - Szegény leány. Pedig még olyan fiatal. Ki bántaná? Ki tenne ilyen szörnyűséget? - háborodik fel.
- Csak... baleset volt... nem akarták bántani...
- Hmpf... Akkor jobban kellett volna vigyázniuk. Szegény teremtés. - néhány percig csendben bámulnak maguk elé, gondolataikba mélyülnek. - Nos, akkor mit kér? Biztos éhes.
- Valami könnyűt. Köszönöm. - Beron a konyhába siet, s egy jó adag ínycsiklandó tojásos omlettel tér vissza, friss, ropogós kenyérrel, s tejjel.
- Parancsoljon! Jó étvágyat! - azzal megy a többi vendéget is kiszolgálni. Adarion falatozni kezd, de nem nagyon van étvágya. Inkább gyorsan belapátolja az étket, majd felsiet Aerielhez megnézni, hogy van. Bekopog a szobába, de nem vár, benyit.
- Bocsánat, én csak... megnézném, hogy van Aeriel... ? - becsukja maga mögött az ajtót, s leül az ágy melletti székre. - Jajj, Aeriel! Kérlek, ne hagyj itt engem! Nem akartalak bántani! - megfogja a lány kezét, s simogatni kezdi. - Kérlek, bocsáss meg nekem! Nem akartam, hogy ez történjen... - megint eluralkodik rajta a pánik, a kétségbeesés, az önpusztítás, az önmarcangolás, a bűntudat. - Kérlek, nyisd ki a szemed! Ha jelentek neked valamit... Ha jelent neked valamit az, hogy ne legyen egész életemben ekkora fájdalom, bűntudat, keserűség a szívemben, hogy miattam kerültél ilyen helyzetbe, akkor kérlek! Kérlek! Ébredj fel! Nyisd ki a gyönyörű szemeidet! - könyörög az elf lánynak, s úgy tűnik, nem hiába. Aeriel hallja e szavakat, s fel is akar ébredni. Összeszedi minden testi-, lelki erejét, s szép-lassan kinyitja szemeit. Jobbra fordítja kissé fejét, ahol Adarion ül. - Aeriel! - veszi észre a megmozdulást. - Te jó Isten! Jajj, úgy örülök neked! - megcsókolja a lány száját örömében, nem törődve azzal, kit is szeret igazából az elf lány. - Jajj, de jó, hogy felébredtél! Kérlek, ne haragudj rám, drágám! - nem hagyja szóhoz jutni Aerielt, most túl boldog ahhoz, hogy esetleg elrontsa azzal, hogy nemet mond bocsánatkérésére.
|
Aglarion végre átvágja magát a half elf határán található sűrű bozóton, majd tőrét visszacsúsztatja a hüvelyébe. A sűrű bozótos részt végre felváltja egy tisztább erdős rész. Aglarion beleszimatol a levegőbe, miközben ujját a zsíros földbe mélyeszti. Orrát megcsapja a friss, zöldellő erdő illata, amitől furcsa fintor ül ki arcára. A földben nem érzi azt az erőt, amit a drak erdő földje nyújtott számára, amiből szelleme frissítő erőt kapott a föld középpontjából áradó furcsa energiáktól. Újra útnak indul hát, nem tetszik neki ez az idegen erdő, de mire belemélyülhetne ebbe a gondolatba, megpillant egy kis remeteházikót. Előrántja fából készült, kis szögekkel ellátott buzogányát és körbekémleli a házacskát. Csak egy vénséges kutyát lát, aki rá sem hederít, benéz az ablakon, de senkit sem lát bent. Az ajtót zárva találja, így hát egy erőteljes rúgással jut át rajta. Belép az egy szobás házacskába, s teste azonnal érzékeli a fekete mágia erős jelenlétét. A padlón megpillant egy adag hamut, közelebbről is megnézi ezt a furcsa hamuszerűséget. "Vajon miből származhat? " - tűnődik magában, miközben egy kis bőrzacskóba már el is rakta a hamut. Majd az öve egyik rekeszébe helyezi. Érzi rajta, hogy nem közönséges hamu ez, bár most nincs ideje megvizsgálni azt. Utoljára körültekint a házban, de csak egy ládányi fűgyűjteményt talál, ami érdekelné. Megszagolja őket és fura képet vág, mikor a romlott, öreg füvek erős illata megcsapja orrát. "Fújj! Ezek a füvek már vagy 50 évesek lehetnek, és még rendesen sincsenek tárolva..." - gondolja, miközben elhajítja őket. Kilép az ajtón és már maga mögött is hagyta ezt a fura helyet.
|
Adarion, mivel amúgy is tartozik Aerielnek annyival, - ha már megsebesítette, s miatta került életveszélybe - hogy segít Lauronnak. Elmegy hát a bőröshöz. A boltos nehezen akarja őket neki odaadni, nem tudja, bízhat-e benne. De aztán - nagy győzködés után - mégis csak megbízik az elfben, s rábízza a bundákat. Az elf visszatér a fogadóba, bekopog a szobába, s leteszi az ágy mellé őket. Egy kicsit még ott marad a szobában, s végigméri az alvó elfet.
Aeriel kissé megnyugszik, de még mindig nem akar felébredni. Félő, hogy amiről álmodik, az a valóság. Tudat alatt azt hiszi, hogy az az igaz, amit képzelete lejátszik fejében. Görcsösen megszorítja az ágytakarót, s összeszorítja fogait.
- Ne! - kiáltja, de még mindig álmodik csupán. Nem nyitja ki szemeit. Motyog még valamit, de az már érthetetlen az ébren levők számára. Teste még mindig tűzforró, szinte vörösen izzik bőre.
- Szegény... valami nagyon rosszat álmodhat. Talán, ha beszélne hozzá valaki... ha megnyugtatná, ha hívná, hogy ébredjen fel... Talán hatna. Hiszen... ha egy szerelmes szív hív, annak nem tud ellenállni egy nő sem. - lehajtott fejjel mondja mindezt Adarion, majd kimegy a szobából. Édesanyja mondta mindig ezt neki, amikor szerelmi bánata volt. "Egy nőt mindig a szívén keresztül tudsz megfogni, fiam. Ezt ne feledd!"
|
Lauron egyedül marad Aeriellel. Az elején elég kínosan érzi magát, hogy hirtelen mindenki eltűnt és egy eszméletlen elffel van egy szobában. Áll egy darabig, nézelődik, majd leül az ágy mellett lévő székre. Felkapja a kenyerét és elkezdi rágcsálni, közben a lányt nézi rendíthetetlenül. "Ma kell elmennem a bőrökért is!" - jut eszébe a gondolat, kikiált hát Adarianhoz, ha már amúgy is ráér, fusson el érte a bőröshöz. Lauron olyan éhes, hogy pár perc alatt eltűnik a kenyér fele. Ő maga is csodálkozik rajta. Látja, hogy a lány elkezd verejtékezni. Ekkor gyorsan hoz egy vizes rongyot és megtörölgeti kicsit, a rongyot pedig rápakolja a lány fejére. Aggódik érte, de sajnos semmit sem tud tenni. Így hát, csak ül és reménykedik.
|
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
