|
Témaindító hozzászólás
|
2010.05.26. 13:39 - |
Kezdjük is el a játékot! :) |
[4-1]
Hajnalok hajnalán kel fel a lány, s a hajóhoz siet, nehogy lekésse azt. De még van egy teljes órája addig. Amíg várakozik az indulásra, sétálgat a parton. Még mindig elég sötét van, 5 óra körül járhat az idő, nem is tudja pontosan. Ösztönei azt súgták neki, keljen fel, így hát, felkelt. Mindig hallgat az ösztöneire, amik sosem hagyják cserben. Amikor a szülei meghaltak, akkor is szörnyű rossz érzés kerítette hatalmába. Ugyan már nem tudott mit tenni értük, nem tudott velük beszélni, de tudta, ösztönei nem csalfák. Ahogy a tengerparton sétálgat, az óceánt kémleli.
- Gyönyörű az óceán. - mondja csendesen. Felsóhajt. - Vajon milyen lesz az új életem? Milyen Mearis? Kíváncsi vagyok, de ugyanakkor félek is tőle... - megint egy hatalmas, aggódó sóhaj. Kételkedik benne, hogy jól döntött. Most az egyszer, ösztönei nem súgnak semmi konkrétat. Magának kell megtapasztalnia, érdemes volt-e eljönnie Villonból. Majd, ha ott lesz, Mearisban, tudni fogja, jól döntött-e. Hamar eltelik az egy óra, s a hajó kürtje megszólal. Jelezve, hogy indulásra kész. Ariella sietve a hajóhoz rohan, leadja jegyét az egyik matróznak, s a fedélzet elején várja meg az indulást. A hajó néhány percen belül megindul úti célja felé. Kissé összeszorul az elf lány szíve, mikor meglátja a sok elfet integetni családjának, barátainak. Neki nincs senkije, akinek integethetne. Elfordul a többiektől, s a habokat nézi, a hullámokat, amint felcsapnak a hajó oldalára. Eltűnődik, mihez fog kezdeni Mearisban. De minden ábrándja, képzelgése hihetetlennek tűnik számára.
- Majd lesz valami... - sóhajtja, s a bizonytalanság ellenére alig várja, hogy végre kikössenek.
|
A vörös szépség hajnalban kel fel, s indul tovább. Még hosszú út áll előtte, amit szeretne minél hamarabb megtenni. Délelőtt szerez magának - tűzketrec támadással, amibe foglyul ejti az ellenfelét, s ártalmatlanná teszi - egy havasi keselyűt. A húsa kissé száraz, s keserű, de legalább nem marad éhen. Megreggelizik út közben, nem áll meg egy percre sem. Szusszanni csak néhány óra után muszáj neki, mielőtt összeesik a fáradtságtól. Egy biztonságos helyen csüccsen le bő fél órára. Kifújja magát, életet ver lábaiba, s máris indul tovább. Nem akar visszanézni, csak előre tekint, előre új jövője felé.
Délutánra olyan területre ér, ami sokkal melegebb, nem annyira havas, s lentebb is van, mint az eddigi hegyekkel borított táj. Ariella kezdi úgy érezni, végre révbe ér. Eljut oda, ahova mindig is szeretett volna. Ez élteti, ez tartja benne a lelket, hogy egyszer "haza" jut. Hogy hova haza? Azt még nem tudja, de érzi, ha odaér, tudni fogja. Érezni fogja, hogy hazatért.
Ahogy egyre lejjebb ér a hegyről, egyre távolabb ér Villontól, zöldebb, laposabb területre érkezik. Már messze a távolban, mintha egy óceánt látna. S ahogy közelebb merészkedik, bebizonyosodik, hogy jól látta. Amerre csak a szem ellát, víz van. El sem tudja hinni, hogy eljutott az óceánig. Csak álmodni mert erről a csodáról. Még aznap este beszél egy hajó kapitányával, aki elviszi őt potom összegért Mearisba, de csak másnap hajnalban indul. Addig Ariella kivesz a legközelebbi fogadóban egy szobát éjszakára. Most már felesleges a szabadban aludnia, itt vannak házak. Életében - talán - először alszik el úgy, hogy mosoly ül ki arcára, s reggelig ott is marad.
|
Ariella szülei elvesztése után úgy dönt, itt nincs már keresnivalója. Útnak indul egy kis batyuval a hátán, hogy világot lásson, tanuljon, barátokat szerezzen. Elege van a télből, a hidegből, ő különben is a meleget szereti, a tüzet. Eldönti, hogy elutazik Mearisba. Ott mind a négy évszakból kap ízelítőt, bár a télből eddig is bőven volt neki... Meg is unta. De állítólag ott mindenki boldog. Ő pedig már lassan fél éve - szülei halála óta - magányos, boldogtalan. Barátai nem igazán vannak, mind elköltöztek, vagy családot alapítottak. Nem érnek rá Ariellával foglalkozni. A lány átvág a sziklás, hegyvidékes, havas tájon. Közben meleg bunda melegíti testét. Ha kezdene fázni a keze, lába, csak varázsol egy tűzgömböt, s máris felmelegszik tőle.
- Mire jó a varázslat. - mosolyog magában. Ahogy megy, megyeget, kezd sötétedni, estére úgy dönt, behúzódik egy barlangba. Fél óra alatt talál is egy megfelelőt. Nem lakja semmiféle állat, így tüzet gyűjt, majd megsüt magának egy elejtett havasi nyulat, amit jóízűen elfogyaszt.
- Hm... jól laktam. - közli magával. - Most ideje aludnom. Holnap hajnalban indulok tovább. - ha valaki értelmessel akar beszélni, kivel mással beszélhetne? Mint saját magával. Leheveredik bundájára, félig betakarja magát, majd elnyomja a fáradtság. Sokat menetelt, kimerítő volt az út. Nincs ehhez hozzászokva. Az éjszaka csendesen telik, végigalukálja az egész estét, hajnalt.
|
Kezdjük is el a játékot! :) |
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
