Témaindító hozzászólás
|
2010.05.26. 13:38 - |
Kezdjük is el a játékot! :)
|
[5-1]
Hajnalok hajnalán, mikor még korom sötét van, még mindenki alszik, csendes a táj, Brennil és csapata settenkedik az úton. Alig hallhatóan, nesztelen suhannak az éjben. A fogadót csak két elf őrzi, akiket könnyűszerrel ártalmatlanítanak. Bejutnak az előtérbe. Gyertyával világítják meg a termet. Kézjelekkel, s artikulálva kommunikálnak egymással. Brennil felküldi 10 emberét a 2. emeleti szobákba, az 1-re pedig saját maga megy még 9 elfével. Párokba állva benyitnak egy-egy szobába, s elveszik az ékszereket, aranyakat, ezüstöket, pénzüket a gazdag, alvó, mit sem sejtő elfektől. Brennil mellé Daeron szegődik. Az úrnő ettől kevésbé tud koncentrálni. Elveszti önuralmát, eddigi tökéletes és rideg énjét. Valahogy furcsán érzi magát a fiatal elf közelében. De maga sem tudja, mi ez. Még sosem volt senkihez közel, senkit sem szeretett, így tudott a csúcsra jutni. Nem tud rendesen koncentrálni, bíbelődik a kisebb ékszerekkel, lassú és kissé zajos is. Ahogy így ügyetlenkedik, lever az asztalról egy poharat, ami nagy zajjal ripityára törik. Daeron és Brennil összerezzennek, egy pillanatra mindketten megállnak, kővé dermednek. Még levegőt venni sem mernek. De szerencséjükre az alvó elfek nem ébrednek fel. Nyugodtan alszanak tovább. "Huh... ez meleg volt." - jegyzi meg magában az úrnő, aki kissé kellemetlenül érzi magát, hogy majdnem lebuktatta mindnyájukat.
Mikor elkészülnek, kiviharzanak a szobából. Lent várják meg a többieket a zsákmánnyal. Már jó ideje itt vannak. Aprólékos, lassú folyamat az egész fogadót kirabolni úgy, hogy senki se vegyen észre semmit. Hajókürt hallatszik a távolból. Daeron az ajtó felé mutat, a többiek, akik már visszajöttek, kilépnek a szabadba, s a kikötő felé veszik az irányt. Miután mindenki megérkezik, Brennil és Daeron is a kikötőbe sietnek, ahol felszállnak a hajóra. A kapitány nem sejti, hogy átverték. Nem fognak fizetni. Elfoglalják az egész hajót, s azonnal útnak indulnak Nimethar felé.
|
Brennil úrnőt teljesen lefoglalja az, hogy magába bolondítsa, megszerezze Daeront, s nem veszi észre, hogy az emberei elégedetlenkednek. Már támadnának! Rögtön! Türelmetlenek. De az elf nő csak a szobájában hol ül, hol fel-alá járkál, hol pedig fekszik ágyán. S azon töpreng, hogyan szerezhetné meg a fiatal elfet. Daeron ezek közben, kikémleli a fogadót, amit ki akarnak rabolni. Megszervez mindent. A támadás módját, időpontját, a szökést. Ezután bekopog úrnője szobájába. Bebocsátást nyer. Az elf nő az ágyán fekszik, feje alatt egyik keze, s közömbösen ránéz a belépőre.
- Mit akarsz? - kérdi rideg hangján. De belül reménykedik valamiben...
- Úrnőm, én... engedelmeddel, megszerveztem mindent. - csukja be maga mögött az ajtót.
- Mi mindent? - felül az ágyon, s bár rettentően kíváncsi, visszafogja magát.
- A rablást. Holnap kora hajnalban kell támadnunk, amíg a vendégek még alszanak. Az éjjeli műszakos elfek pedig fáradtak. Az a legkedvezőbb időpont számunkra. A szökést is előkészítettem. Egy hajó indul, pontban 5 órakor Nimetharba. Szinte senki sem lesz rajta, olyan korán alig szoktak lenni. A kapitánytól tudom. Már meg is rendeltem a "jegyeinket". - mosolyog ravaszul. Ez tetszik Brennilnek.
- Rendben. Közöld a hírt a többiekkel! Most pedig távozz! - az elf férfi meghajol, majd távozik. Az elf nő magára marad gondolataival. "Nem szabad ennyire kívánnom! Rossz fényt vetne rám, ha ellágyulnék. Többet nem szabad érintkeznem vele! Így lesz a leghelyesebb." - ezek után az elf nő szunyókálni tér.
|
Másnap Daeron és az úrnő egy kis fogadót vesznek birtokba. Megkötözik a tulajt, a feleségét és három fiú gyermeküket. Az egyik fiúval az úrnő majdnem el is játszadozik, de aztán megkönyörül neki, ugyanis Daeron jobb prédának bizonyul. A férfi egész végig úgy tesz, mintha levegőnek nézné Brennilt, közömbös iránta, s rideg. Ezzel pedig csak még jobban felkorbácsolja a nő vonzalmát iránta. Még jobban kívánja a férfit. Meg akarja kapni! Uralkodni akar rajta! Magáévá akarja tenni! És mivel a fogadós fia túlon-túl könnyű préda volna számára, így nehezebb zsákmányra veti ki a hálóját...
- Brennil úrnő, megérkeztek a többiek! - olyan délután fele járhat az idő, mikor kifut a hajó.
- Remek! Tájékoztasd őket, azt javaslom, pihenjenek egyet, mert holnap támadunk! - szikrákat szórnak szemei. Csábosan a férfire néz, de az, mintha nem is egy nővel beszélne, folytatja.
- Melyik célpontot támadjuk le?
- A közeli fogadót, amelyikben legutoljára jártunk. Szerintem az itt a leggazdagabb, legpuccosabb! - kicsit előrehajol a székben, s így láthatóvá válnak kerekded mellei. De a férfi rájuk sem pillant. Brennilt ez kezdi idegesíteni. "Miért nem néz rájuk? Hiszen gyönyörűek!"
- Rendben, úrnőm. Akkor most én megyek. - azzal sarkon fordul.
|
A hajó még délelőtt kiköt Malinban. Daeronnak és Brennilnek van ideje körülnézni a városban, mert csak késő este indul vissza hajó. Turistáknak tettetik magukat, s közben megfigyelnek minden gazdagabb helyet a városban. Van is jó pár, elvégre ez a város a világon a leggazdagabb hely. Arany-, ezüst-, gyémánt- és rubin bányák találhatók innen nem messze. A szemfüles, kitartó high elfek ezeknek a bányáknak köszönhetik gazdagságukat, vagyonukat, rangjukat.
- Lesz miket kirabolni... - suttogja ravasz mosollyal az arcán Brennil.
- Igen, úrnőm. Ha szabad megjegyeznem, szerintem felesleges lenne nekünk visszautazni Wellarsba. Elég lenne csupán egy levelet küldeni a bandának. Ők idehajókáznak, addig mi keresünk valami jó búvóhelyet.
- Hm... nem csak az ágyban vagy jó. Az eszed is jól vág. Ez tetszik! - még magát Brennilt is meglepi, miket mond.
- Köszönöm...
- Menjünk és írjunk levelet, aztán pedig küldjünk el egy postagalambot! Minél előbb odaér, annál előbb lesznek itt a többiek, s már támadhatunk is! Ha bárki az utunkba áll, meghal! - Daeron most ismer rá tegnap esti, kegyetlen úrnőjére. Eddig egy gyengédebb, lágyabb nőt látott. Most egy megszállott, könyörületet nem ismerő, vérszomjas nőt lát. Kissé meg is borzong ettől a hirtelen váltástól. Mintha Brennilnek két éne lenne. Egy kedvesebb, megértőbb, és egy gonoszabb, rosszabb éne.
A délutánt levélírással, galambfeladással és szálláshely keresésével töltik.
|
Kezdjük is el a játékot! :)
|
[5-1]
|